Milota Község Önkormányzata

A Mélóta monda

A Mélóta mondát Dr.Simon Zsigmond szerző Borzova monográfiájában írja le részletesen.

Az Etelközből megindult magyarok útjukba ejtették Halocsot, melynek ura gazdagon megvendégelte őket. Kezesül, Tuszol leányát Mélótát is a magyarokra bízta, akinek jegyese Borzsova várának ura, Zengor volt. őseink a Kárpátokon átjutva a kezeseket visszaküldték, de időközben Álmos unokája, Béla halálosan beleszeretett Mélótába. A visszatért leányt Zengor nőül vette és Borzsova várába vitte. Béla búslakodott Mélota után és a harcok szünetében kísérőivel a Latorca völgyében kalandozott. Ekkor Zengor fogságába esett. Mélóta otthonában felismerte Bélát, aki bár elszökhetett volna, mégis visszamaradt. Árpád hírét vette Béla esetének és sietve indult, hogy kiszabadítsa.

A várat ostromolja, s ekkor Zengor a feleségét kiszökteti a várból, hogy az ostromlók kezébe ne jusson. Rejtekhelye a mai Milota helyén volt. Mikor az asszony értesül, hogy a külső vár már elesett, az ismert rejtekúton visszamegy a várba, hogy Bélát megmentse. Páncélba öltözve a védők közé vegyül.

Már a belső várat szorongatják a magyarok, amikor Béla a tornyot felgyújtva kardra kap és megrohanja a várudvaron lévő szláv harcosokat. Véletlenül a páncélba öltözött Mélótával kerül szembe, leszúrja őt, s csak azután ismeri fel, hogy azt ölte meg, akit életénél is jobban szeretett. Bánatában kardjába dől és elemészti magát.



E szép mondát Polchy István beregvármegyei levéltárnok 1840-ben elbeszélő költeményben dolgozza fel.

A monda szerint Mélótát itt, községünk régi helyén temettette el Áprád és így véglegesen ezzel a névvel lett felruházva.


Az oldalon található tartalom Milota Község Önkormányzata tulajdonát képezi. | webDesign